Végre itt az eperszezon! Ennél jobban már csak a spárgaszezont szoktam várni ...:) Kiskoromban nem tudtam elképzelni az epret anélkül, hogy kirstálycukorba ne mártottam volna a szemeket evés előtt ... többek közt lehet azért tartok ott vércukor ügyileg, ahol, de fogjuk rá a kultúrális berögződésekre…
A nyolcvanas évek gyermekeként a teával először rendkívüli módon higított, cukrozott, és citromozott verzióban találkoztam. Otthon viszonylag kevés teát ittunk - leginkább influenza szezonban -, azt is a roppant szofisztikált, lila dobozos Sir Morton, később szintet lépve Lipton Earl Grey…
Be kell vallanom valamit: imádom az édességeket. És nem azért, mert annyira édességfüggő vagyok, hanem mert nincs annál jobb érzés, mint mikor a ház ura hazajön, és csillogó szemmel néz be a hűtőbe: " Fúúú, van süti! " Persze cukormentes, többnyire lassú szénhidrátos, de akkor is süti.
A napokban…
Kisebb koromban az egyik kedvenc sütim Anya almás Duna-hullámja volt. Vaníliás-kakaós alap, puha almadarabok és habkönnyű vajas krém, csokimázzal a tetején, oh la la...
Bár ezer éve nem ettem ilyen sütit, mióta érik a kertben az alma, csak arra tudtam gondolni, hogy tudnám én ezt reprodukálni…
Néhány napja hátramentem a kertbe (1400 négyzetméter, szóval nem mindig jutok el a végéig), és leesett az állam, hogy mennyi szilva van az egy szem fánkon. Lelki szemeim előtt már láttam a napokig tartó lekvárfőzést - mert nekem ugye az Alföld közepén is otthoni, szatmári szilvalekvárt kell…
